A hajnali túra után reggeliztünk majd útra keltünk dzsippel és egy közeli hegy tetejére indultunk, ahol nagyon fújt a szél. A kilátás csodálatos volt, a templom is érdekes volt, habár itt nekem már hideg volt ahhoz, hogy mezítláb kivárjam a sort a bejutásra, úgyhogy csak a kilátást élveztem.
Ebéd után útra keltünk egy újabb tigrislesre, és mindenki reménykedett, hogy majd látunk tigrist. Először megint a prédaállatokkal találkoztunk.
Majd egy bölény családdal futottunk össze, akik hamar tovább is álltak.
Majd egy madarat szúrtunk ki az ágak között, de ő is kiszúrt minket...
A tigris keresését sötétedésig folytattuk, sajnos nem jártunk szerencsével. Azért még pár vadon élő majmot láttunk a lombok között.
Este a táborban ittunk egy kis Kingfishert takarókba burkolózva az erkélyen, mert elég hűvös lett... Majd vacsora előtt még szúnyogriasztót nem spórolva átmentünk a filmvetítésre, ami a tigrisekről szólt, azaz arról, hogy mennyire veszélyben vannak ezek a gyönyörűséges teremtmények az orrvadászok és a természetes élőhelyük pusztulása miatt. http://www.truthabouttigers.org/home/
Nagyon érdekes a film, ajánlom mindenkinek, youtube-on is megtalálható 3 részben:
Másnap hajnalban ismét útra keltünk a terepre, utolsó esélyünk volt ez. A túravezetőink láthatóan nagyon izgatottak voltak mindvégig, nagyon rutinosnak tűntek ahogy cikáztunk a földutakon a dzsippel, érdekes volt hogy néhány útszakasz el volt nevezve.
Állítólag 4-szer is kereszteztük pár tigris útját, és éppen hogy csak pár percen múlt, hogy nem láttuk őket, csak a friss lábnyomukat.
Az erdő többi lakói közül, azért találkoztunk párral, ez minket kárpótolt, hiszen nem minden nap járjuk az erdőt.
Hazafelé láttunk az út mellett egy vad elefántot, épp reggelizett. :)
A reggelink után mi is útra keltünk Dupare Elephant Camp felé.
Másnap hajnalban ébresztettek minket és vad elefántok nyomába eredtünk. Gyönyörű volt a táj a ködös hűvös időben.
Útközben pókkolóniákat és mindenféle növényeket mutatott túravezetőnk...
Láttunk nagy hangyavárakat a földön, amiknek ha le van törve a teteje, akkor kígyó lakhelye is lehet... szerencsére kígyót nem találtunk. Skorpiót is keresett vezetőnk a kövek alatt, azt sem találtunk. Majd miután átbújtunk pár elektromos kerítés alatt, megtaláltuk az elefántok nyomát. Ezeket az elektromos kerítéseket sajnos a vad elefántok miatt rakják ki az emberek, ugyanis a helyiek egyre több és több területet vesznek el a dzsungelből, hiába természetvédelmi terület, a széleken behatol a lakosság és kukoricát és egyéb növényeket állnak neki termeszteni. Rövid csendes séta után meg is találtuk az elefántokat.
Egyre többen lettek, így a végén körülbelül 17 vad elefántból álló csordát számolhattunk meg, Bébi elefánttal. A túravezetőnk elefánt bőgést játszott le a telefonjáról, hogy felkeltse az érdeklődésüket... persze mindeközben nekünk nagyon csendben kellett maradnunk, mert ha egy kicsinyét védelmező elefánt beindul, nagyon veszélyes. Méretük ellenére gyorsan tudnak futni, akár a sziklás köves hegyre is.
A napfelkeltét már egy kisebb hegyről láthattuk, ahova felmásztunk. Gyönyörűek voltak a távolban a hegyek, amelyek kék színben tündököltek. Két nap múlva a Kék hegy mögé fogunk ellátogatni a természetvédelmi terület másik felére, Dubare-ba.
A táborba visszafelé vezető úton még láttunk érdekes bogarakat.
Vadászó madarakat...
...és nem annyira vadakat.
Vad teheneket. :) Mivel gazda nélkül sétálgattak...
Korán reggel útra keltünk Bandipur Safari felé. Az út hosszú volt és legkésőbb fél 4-re oda kellett érnünk, mivel akkor indult az első szafari túra, illetve már ebédre vártak minket, de arra nem sok esély volt, mert útközben megállókat is terveztünk. Így reggeli előtt távoztunk a hotelból, útközben megálltunk egy tipikus dél indiai reggelire. Dosa-t ettünk, én Paper Masala Dosa-t, ami egy papírvékony változata a palacsinta szerű tésztának. Különböző szószokba mártogattuk ezt.
Ezután egy templomhoz vezetett utunk, ahol egy fél órás sorban állással megnézhettük az egyik istenség szobrát. Ezek a templomok belülről sötétek, feketék, többnyire gránitkőből vannak, és egy hosszú kanyargós sor vezet a főszentélyhez, és szigorúan csak mezítláb lehet belépni.
Amint megérkeztünk Bandipurba, egy gyors ebéd után már indultunk is az első szafari utunkra, nyitott tetejű dzsippekkel. Egy pár kilométeres aszfaltos út után egészen mélyre mentünk az erdőbe, ahol őzikéket és mocsaras vidéket láttunk.
Habár a tigris volt az elsődleges célpont, annyira nem bántam, hogy nem kereszteztük a tigrisek útját, gyönyörű de nagyon veszélyes állatok. A tigris helyett most többnyire madarakkal kellett beérnünk.
Az első igazi kapásunk egy Kingfisher madár volt, ami az egyik indiai sör márka neve is. A madárka kék tollazata nem illik a szürke ágak közé, mégis nehéz volt észrevenni.
Majd ahogy mélyebbre mentünk az erdőben más színes madarakat is találtunk...
és egy gyönyörű sast...
akkora szerencsénk volt, hogy még egy Kingfishert...
Az erdő sűrűjében egy vad elefánt toporgott egy homokgödörben és először nem értettük mit csinál ott.
Majd rájöttünk, hogy eszi a homokot! Azaz a homokban található sóra és ásványi anyagokra van szüksége...
Az egyik fa koronájában egy vadon élő papagáj bújik...éles szemek kellenek hozzá, hogy megtaláljuk....
Halkan arrébb gurultunk a dzsippel és úgy már jobban láttuk a kis fickót.
Ezután ismét találkoztunk pár prédaállatkával, akik egész nyugodtan tűrték a látogatókat, amíg nem egy tigrist neszeltek, békében legelésztek.
Ezután egy fehér szarvú muflon csorda életébe csöppentünk bele.
Amikor a főnök kérdőn ránk nézett és szólt, hogy menjünk, hát tovább álltunk...
Ezután már nagyon gyorsan besötétedett, így a tigrisről ma lemaradtunk, kárpótolt bennünket a gyönyörű naplemente hazafelé...
Miután visszatérünk a Bengáli öböl partjáról, másnap dec. 14-én korán reggel útra keltünk a Bharachukki vízeséshez a Cauvery folyón. A célpont kb. 120km-re volt Bangalore-tól. Az utazás Talakadu felé nagyon érdekes volt, a táj mellettünk sziklákkal és hegyekkel szabdalt, mellette pálmafák. Az út mellett érdekes magas fák, amik indákkal nyúltak a talaj felé, és Ravi elmesélte, hogy amikor ezek az indák a földre érnek, gyökeret eresztenek majd később önálló faként élnek tovább. Többek között ezt is meg lehet figyelni az alábbi videón, Gábor készítette, ő ült bal oldalt elöl.
Az úton sok ökrös szekeret láttunk, hiszen ez már az a vidék ahol a mezőgazdasággal foglalkoznak a lakosok. Az út minősége egészen jó volt, és az út mellett látható csővezetékekkel a csatornázásra készülnek, az elmondottak alapján már több éve, de azért látható a fejlődés, csak sajnos nagyon-nagyon lassú.
Néhány faluban az út szélén friss terméseket is árulnak, a földön ülve nagy fűszerkupac mellett. Egyik ilyen faluban kóstoltunk indiai banánt is.
Ez a banán abban különbözik attól amit itthon kapunk, hogy sokkal kisebb és édesebb is. Sajnos itt nem kaptunk igazán jó minőségűt, de útunk során később találkoztunk igazán édes mini indiai banánnal is. :)
A falukban az élet nyüzsgő volt, sok gyalogos és motoros.
Útközben rizsföldek mellett vezetett utunk, amik nagyon érdekes élénk sárga vagy zöld színűek, az érettség szintjétől függően. Közelről azt is felfedeztük, hogy víz borítja az ültetvény alját, hiszen a rizsnek sok vízre van szüksége. Ezekről a vidékekről származik tehát az indiai ételek legfőbb alapanyaga a rizs.
A munka itt egész évben folyik, hiszen folyton nyár van, nincs téli pihenő a földnek és az embereknek sem...egy évben többször aratnak a földeken, kétszer háromszor is akár.
A másik nagyon fontos termény, a cukornád. Még azt is kipróbálhattuk, hogyan kell a nyers cukornád külsejét lefejteni és elrágcsálva az édeskés szárat igazi cukornádat kóstolhattunk. Ez volt az amiből pár nappal ezelőtt a juice-t ittuk Bangalore-ban.
Cukornád aratás.
A kókuszpálmákat hasznosítják a legsokoldalúbb módon. Nemcsak a kókusz levét és húsát fogyasztják el, kókuszdiót a háztetőkön szárítják, illetve a szárított pálmalevelekből házat építenek. Ha jön a monszun és esetleg elmossa, kénytelenek szegény népek újjáépíteni, de bőségesen rendelkezésre áll a kókuszpálma ezen a vidéken.
Miután több kapunál kifizettünk a belépőt és parkolási díjat, megérkeztünk a vízeséshez. Több iskolás buszt láttunk a parkolóban és egyenruhába öltözött kisiskolások csoportját a vízeséshez közeledve. Ravi mesélte, hogy kiskorában járt itt szintén iskolásként, és akkor sokkal több víztömeg volt a vízesésben. Az elmúlt időszak szárazsága nem kedvezett a Cauvery folyónak.
Viszont az alacsony vízállás kedvezett most nekünk, mert így kis fonott ladikokkal bevittek minket a vízesések tövéhez. Első ránézésre nem tűntek túl stabilnak...
Hihetetlen élmény volt amikor a fejünk mellett zubogott a víz. Ravi megörökítette az élményt:
Voltak helyiek akik még nálunk is jobban élvezték a vízesést és meg is fürödtek benne...
Mi ezt inkább kihagytuk, elég vizesek lettünk a csónakázás során.
Hatalmas élmény volt amikor körbe-körbe pörgetett minket túravezetőnk, mintha egy centrifugában ültünk volna. A parton majmok figyelték minden mozdulatunkat, vigyázni kell velük, mert az ártatlan arc mögött agresszív kis tolvajok lapulnak...
Ezután már csak pár lépcsőfok várt ránk, hogy visszajussunk a parkolóba...a tűző napon...megküzdöttünk ezért a vízeséses élményért. A képen kb. a lépcsők harmada látszik...
Ezután utunk egy templomhoz vezetett. Útközben megálltunk egy kis településen ahonnan szép kilátás nyílt a Cauvery folyóra és egy erőműre, ami az első villamosenergia szolgáltató volt az államban. Sajnos ma már le van zárva és nem látogatható.
Útközben gyönyörű vidéket láttunk
Ezután megérkeztünk az elátkozott Talakaadu templomhoz, ahová mezítláb be is mehettünk. Az átok arról szól, hogy a templomot időnként homok borítja el, így folyamatosan tisztítani kell és mivel a templom egy erdő közepén van, tényleg nem lehet érteni, hogy honnan jön ez a sok homok....
Nagyon szép Nandi szobor is található itt.
A templom bejárata előtt pedig egy mezítlábas szobor az áldozati oltárral szemben, amin az a piros por található amivel a hívők a bindit teszik fel harmadik szemükként homlokukra.
A közelben folyt a Cauvery folyó, ahol az idelátogató iskolások meg is fürödtek, akár ruhában is, és arrébb a már ismert kis ladikokban halászok mártogatták hálóikat a folyóba.
Elsétáltunk egy másik templomhoz is amit már szinte teljesen lerombolt a homok, ami monszunkor sárként borítja el a területet. Már csak a szentély a feldíszített istenszoborral maradt épségben. Sajnos ezek a gyönyörű szobrászati remekművek talán már nem is sokáig lesznek láthatóak ennek a szörnyű átoknak köszönhetően....
A helyi iskolások itt töltötték délutáni szünetüket és uzsonnaidejüket. a Közelben megtaláltuk az iskola épületét is, aminek külső falán geometriai formák és történelmi feljegyzések láthatóak.
