Dubare Elephant Camp, elefánt fürdetés

Korán reggel egy közeli templomból szóló énekszóra keltünk, egy pap énekelte. Nagyon szép volt az ének, habár hajnali fél 6-kor nem annyira képes ezt értékelni az ember. Miután megkaptuk reggeli kávénkat is, útra keltünk a dzsungelbe. Egy kis hajnali felvétel a táborról:

Érdekes volt, túravezetőnk mindenféle növényekről és itt honos állatokról beszélt. Például a krokodilfáról.

 Így néz ki egy hangyavár belülről a járatokkal:

Az itteni pókok néha ilyen aranyos fészkekben laknak, nem bánom hogy nem jött elő...

Sajnos nem láttunk túl sok állatot. Egy folyó mellett is elhaladtunk, itt csak vízipókokat láttunk szerencsére, krokodilt nem.

Azért láttunk a távolban pár szép színes madárkát is, de inkább csak a hangjukat hallhattuk útközben. Lencsevégre kapásukhoz több időre lett volna szükség.

Ezután találkoztunk az első szelídített elefánttal. Nagyon meglepődtem amikor észrevettem a láncokat a lábán és a bennszülöttek házait a távolban.

Visszafelé találtunk egy "Touch me not", azaz "ne érj hozzám" nevű virágmezőt. Nagyon érdekes növény, ha hozzáér valami összezárja a leveleit majd pár perc múlva újra kinyílik.

Ezután a már ismert kis fonott kör alakú ladikokkal vízi túrára indultunk a csendes hűvös reggelen.

Mire visszaértünk a táborba már kezdett kisütni a nap és mi is felébredtünk, felfedeztünk új dolgokat például óriási hangyavárat:

Majd útra keltünk az elefántokhoz, azért amiért jöttünk. Elég sok turista összegyűlt, annak ellenére is, hogy hétköznap volt és a táborban csak mi hárman voltunk vendégek. Gondolom az elefántfürdetés a közelben lakók számára is nagy élmény. Elsőre nagyon megsajnáltam szegény láncra vert elefántokat, de túravezetőnk elmondása alapján nagyon jó dolga van ezeknek az állatoknak, vigyáznak rájuk gondozóik, hiszen a vadonban már nem tudnának életben maradni önállóan. A láncok alatt be van olajozva a bőrük, hogy ne dörzsölje őket. Nagyon közel lehetett menni az elefántokhoz, hiszen ők képzett elefántok, régebben dolgoztatták őket, most már nyugdíjasok. Képzésük módját csak a helybéli őslakosok tudják, mesterségüket csak egymásnak adják át.

Nekünk egyből mondta vezetőnk, hogy ha nem akarunk bajt ne piszkáljuk a Bébi elefántot, mert az anyja még láncra verve is nagyon bevadulhat, illetve a kicsi még nincs annyira kiképezve... sajnos pár turista elkezdte piszkálni és oda is csapott közéjük.

Egy iskolás csoport is épp itt kirándult.

Etetéskor meg is simogathattuk őket.

Egy vak elefánt is volt a csordában, ő már biztosan éhen halna a vadonban.

A fürdetés szintén nagy látványosságnak számított. A gondozó az elefánttal a folyóba ment, majd az elefánt lecsücsült a vízbe és kezdetét vette a fürdetés, azaz a locsálás. A bátrabbak bemehettek fürdetni.

 Az elefánt úgy tűrte a fürdetést, mintha egy kiskutyus lenne, még a fogmosást is.

Majd jött a következő elefánt, amelyik teljesen belefeküdt a vízbe és úgy élvezte a fürdést.

Ezután még az "elefántogolást" is kipróbálhattuk.

 

Sajnos ezután már csak egy gyors zuhanyra volt időnk, lemostuk magunkról az elefánt parfümöt, majd elhagytuk a tábort és újra útra keltünk.

Dubare Elephant Camp, kávéültetvényen

A következő szafaris élményünk egy olyan táborban várt minket, ami szelídített elefántok rezervátumaként működik. Ezeket az elefántokat sajnos régebben dolgoztatták, tulajdonképpen olyan, mintha nyugdíjba vonultak volna és itt vigyáznak rájuk, hiszen a vadonban egyedül már valószínűleg nem maradnának életben, megszokták az ellátást. A már ismerős Cauvery folyón kellett átkelnünk, egy krokodilokra figyelmeztető tábla mellett várt minket egy motorcsónak. 

A tábor hangulata teljesen olyan volt, mintha az 1900-as évek elején járó angol nemesek volnánk, akik épp tigrisvadászatra indulnak majd elefántháton, hosszú puskával abban a tört-fehér, vagy khaki kemény kalapos vadászegyenruhában. A kunyhók mellett óriási hangya várak voltak és  függőágyak. A házikóban bent alaposan szúnyoghálóval levédett ablakok és nagy ventilátor a plafonon. Nekünk most a hőséggel nem kellett küzdenünk, a szúnyogok ellen pedig alaposan bekentük magunkat szúnyogriasztóval.

Délután érkeztünk és mivel hétköznap volt, teljesen üres volt a tábor, csak mi voltunk hárman vendégek. Ez különösen tetszett. Mivel erre a délutánra nem volt semmilyen különösebb program, Ravi érdeklődött és kiderült, hogy az egyik alkalmazott nagynénjének a folyó túlpartján kávéültetvénye van. Így hát útra keltünk ismét a motorcsónakkal.

Egy kis autóút után meg is érkeztünk az ültetvényre, ahol legelőször azt láthattuk, hogyan szárítják a földön a kávészemeket. Arabica és Robusta típusú kávészemek. 

Majd elindultunk az elég sűrű növényzetű ültetvény belsejébe. Megtudtuk vezetőnktől, hogy a kávétermesztés azért nem könnyű feladat, mert a kávécserjék nagyon kényesek, sok vízre van szükségük, de nem állóvízre, hanem az a jó ha elfolyik a víz, ezért lejtős területre lehet csak ültetni. Viszont a közvetlen napsütést sem szeretik, ezért a kávécserjék mellé magas fákat kell, hogy ültessenek amik árnyékot adnak. Ezért vannak itt ezek a magas papaya fák is.

A még éretlen kávészemek a cserjéken zöldek, majd színesek lesznek ha megérnek és akkor lesznek feketék amikor a nap kiszárította.

Találkoztunk igazán nagy, tenyérnyi pókokkal, fejmagasság fölött szőtték hálójukat és ezek állítólag nem mérges pókok voltak, de azért én nem merészkedtem a közelébe. A srácok bátrabban voltak és egészen közel merészkedtek hozzá így készült pár közeli kép is zoom nélkül.

Lassan kezdett besötétedni és a dzsungel elnyelt bennünket... 

Borsot is termesztenek itt, ami szintén még zöld amikor éretlen, majd kiszárítás után fekete bors lesz belőle. Ezen a fán a zöld bors termések mellett, óriási vöröshangyák építettek levelekből fészket.

Egy éves kávécserje csupán ekkora, gondolhatjuk, hogy a nagyobbak hány évnyi gondoskodás eredményei.

Ilyen magas fák voltak:

A kis csapat a dzsungelben.

Nagyon tetszett ez a látogatás az ültetvényre érdekes volt látni, hogy miből lesz a kávénk és a borsunk és más érdekes növényeket. Nagyon gyorsan sötétedett, de még sikerült elcsípnünk a naplementét egy víztározó gátnál, ahova Ravi vitt minket. Útközben egy madarat is sikerült lekapnom. Most nagyon alacsony volt a vízállás a gátnál, ebből is látszott, hogy sajnos milyen kevés volt a csapadék az elmúlt időszakban.

A háttérben a hegyek és a felhők nagyon szépek voltak ahogyan a lemenő nap beszínezte.